William Shakespeare
(angol drámaíró, költő, színés,. 1564. április 23. — 1616. április 23.)

Az, aki a tanulás miatt sok mindent elhanyagol, sohasem lesz szerelmes, és az életben sokkal többet veszít, mint amennyit a tanulással nyerhet!

Színház ez az egész világ, s merő
Szereplő mind a férfi, nő: mindenki
Föl és lelép; jut több szerep is egy
Személyre...

Bár minden ember az volna, aminek látszik; vagy pedig ne látszanék olyannak, ami nem!

Sokszor művel balgaságot az ész,
Ha külsőből belsőt ítélni kész.

Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.

Futunk a kedveshez, mint kisdiák,
Ki könyveit vidáman sutba vágja,
S úgy válunk tőle, mint a kisdiák,
Ki szontyolodva ballag iskolába.

Az emberi agy az érzelmek és gondolatok tárháza.

Jaj, a Szerelem szemre oly szelíd,
S goromba zsarnok, hogyha közelít. 

Miért szenvedünk ha szeretünk? S miért szeretünk, ha szenvedünk?

Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.

Szerelmem oly mély és beláthatatlan akár a tenger,
Adhatok belõle, nekem csak annál több lesz, egyre több.

Látszatnak hinni: ez a szerelem.

Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján.

Kételkedj, vajjon a csillagok tüzesek-e; kételkedj, vajjon a nap mozog-e; kételkedj, vajjon az igazság hazudik-e: csak abban ne kételkedj, hogy szeretlek.