MESE

A tündérmesékben a hercegnő megcsókolja a rút varangyot, és az daliás herceggé változik. A való életben viszont a herceget csókolja meg, aki pedig rút varanggyá változik.
/Paoulo Coelho/

Nagy hatalma van a mesének, Uram. Elűzi az unalmat, az egykedvűséget, a csüggedést, felserkenti az erőtleneket, lecsillapítja a nyughatatlanokat, és mindenre megadja a választ, még arra is amit senki nem kérdezett.

Aki azt szeretné, hogy minden úgy történjen, mint a mesében, az csak a mesék végére emlékszik.

 Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Akkor Hófehérke örökké ott fog feküdni az üvegkoporsóban? Vagy végül fölébred, kiköpi az almát, elmegy az orvoshoz, meggyógyíttatja magát, aztán szül egy gyereket a helyi spermabank segítségével? Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus szingli nő bensőjében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit meg kell menteni.
/Szex és New York/

Néha úgy érzem magam, mint egy királylány aki bezáratta magát a toronyba és várja, hogy a herceg felmásszon a haján és megmentse, csak az a baj hogy levágattam a hajam.

Vannak mesék, amik sosem érnek véget. Bennünk is, közöttünk is történnek tovább. Vannak mesék, igen, vannak. Vannak, amíg csak gondolkozunk, amíg hiszünk, amíg remélünk, amíg szeretünk. Örök mesék. Éltető mesék. Az ember meséi.
/Pintér László/

A mese nem csak gyermekeknek való táplálék. 
/Gotthold Ephraim Lessing/